A határozói igenévi állítmány – és ami körülötte van

A dolgozatban a határozói igenév önállóbb használatát és az időviszonyok azonosításának problémáját vizsgáltam meg, kitekintve a választott szövegekre jellemző általános igeidőhasználatra. A tapasztalatok a következőképpen foglalhatók össze. Az állítmányi szerepű határozói igenév időben nincs lehorgonyozva, ugyanakkor megfeleltethető a kontextusra jellemző igeidőnek: főként -t(t) jeles múlt közelében jelenik meg, akár annak alternatívájaként jelentkezik. A jelen idejű történetmondás szerepet játszhat a határozói igenév állítmányként előfordulásában (l. 5. és 6. pont). Tendenciaként megfigyelhető az igenévi állítmány olyan funkciója is, amikor a történet bevezető részeiben jelentkezik, és időbeli háttérként működik (l. 5. pont). Az utóbbi jelenség motivációja és elterjedtsége azonban további kutatásokat igényel. A választott forrásokban a szövegszerveződés különféle megoldásai teszik lehetővé a határozói igenévi állítmány megjelenését. A boszorkányperekben többféle mellérendelő kapcsolódás, szórendi viszonyok (főként magyarázó közbevetés), a koreferencia elemei, s az idézetek is jelölhetik az állítmányi funkciót. Károlyi Sándor önéletírásában és levelezésében gyakran használ igeneves szerkezeteket, méghozzá a tanúvallomásokban tapasztalhatóhoz hasonlóan sokféle kapcsolódással. Apor Péternél többszörösen összetett mondatokban fordul elő: segédigei (kopulaértékű) funkcióban, magyarázó közbevetésként vagy felsorolás részeként. Bethlen Kata szövegeiben általában a koreferencia és a szórend hatására azonosítható a határozói igenév állítmányként. Olyan összetett szerkesztési, konstruálási módokról beszélhetünk tehát, ahol az esemény-összetevők (hagyományosan az igealakban lehorgonyzott tényezők: alany, idő, mód, határozottság) a tágabb kontextus ismeretében válnak azonosíthatóvá. Az igeneves szerkezet állítmányként értelmezéséhez pedig eleve nélkülözhetetlen a szövegkörnyezet. A vizsgálatot természetesen érdemes a későbbi időszakokra is kiterjeszteni. A határozói igenév mondatbeli funkcióinak alakulástörténetében még sok a megválaszolatlan kérdés, többek közt a jelenség visszaszorulásának oka. Valószínűleg jellemzőbb lehetett az igenév önállóbb használata az írásbeliségben: erre abból is következtethetünk, hogy általában többszörösen összetett mondatokban szerepel. A mai kompetenciából kiindulva skalárisnak tűnik az itt bemutatott állítmányi használat a történeti szövegekben. Az állítmányi szerepet jelölő szövegszerveződési tényezők közül a kapcsolatos mellérendelés (és, azután), esetleg a magyarázó közbevetés lehetett könnyebben azonosítható. Ez utóbbi, értelmezési lehetőségként legalábbis, mai szövegekben is előfordul: „A határozói igenév – lévén határozószó jellegű szófaj – nem toldalékolható” (LENGYEL 2000: 238). A mai nyelvhasználat is őriz bizonyos nyomokat ebből az önálló használatból: a -ván/-vén képzős igenév lazábban kapcsolódik az alaptaghoz, s olykor mellékmondatszerűnek értelmeződhet (erre utalhat a központozás is, vö. LENGYEL 2000a: 237–9). Ugyanakkor a ván/-vén képző funkciója mostanra öszszemosódott a -va/-ve képzőével, használata pedig ritkább és stilárisan jelöltebb lett. Mind a változás mozzanatainak, mind pedig a korábbi használat színtereinek feltárása további kutatásokat igényel

Másnapra kelvén – tudniillik az idő *

A dolgozatban egy olyan függet - len alanyos határozói igeneves szerkezetet vizsgálok, amely már a középmagyar kor előtt elindult a ragvonzó névutóvá válás felé: az alapige a kel , a független alany az idő

Development and validation of an LC-MS/MS method for the analysis of L-DOPA in oat

L-DOPA (L-3,4-dihydroxyphenylalanine), currently the most effective known therapeutic agent for the symptomatic relief of Parkinson’s disease, is one of the highly active allelochemicals that inhibit the growth and development of certain plant species. A tropical legume, Mucuna pruriens, has been shown to contain from 2 to 7% L-DOPA. However, little is known about the L-DOPA contents of other plants. The aim of our work was to develop and validate a simple method for the LC-MS/MS determination of L-DOPA in different oat varieties. During the development of the method, various LC and MS parameters were optimized from the aspect of sensitivity. In the final method, the calibration curve was linear over the concentration range 10-10,000 pg/μl. L-DOPA could be detected at 18 μg/kg level through use of the [(M+H)-NH3]+ fragment of the [M+H]+ molecular ion. The intraday precision and accuracy were all within acceptable ranges